Mindenféle I.

2011 április 14. | Szerző: hapcivirag |

 Megint annyi minden mesélni- és agyalnivaló összegyűlt, hogy borzasztó – és nincs időm leírni. Pedighát… Na fogjunk neki.

Panna lányom… Hát érdekesen alakul a kisasszony. Életemben ilyen szétszórt emberkét nem láttam, szerintem lesz olyan, hogy az eszét hagyja el. Házit elfelejti hazahozni, könyvek minek, amit eldob, azt el is felejti, hogy hová (és aztán persze én szedem össze utána) – de a „legjobb” sztorik mostanában:

Szavalóversenyre készültünk (hétfőre), már hetekkel előtte megtanulta a versét (szerintem szörnyű volt, de mindegy) – pénteken József Attila vetélkedő volt, hétfőn meg reggel fél kilenckor kezdődött a verseny. Mondta ő, hogy fél kilencre kell menni, csak mást nem. Vasárnap délután (estefelé) azt mondja: Anya, szülő is jöhet ám… Na püff neki. Édes lányom, jókor mondod… Ha pénteken eszedbe jut, elkérem magam hétfőre. Így megy a nagyi (Nagyi? Hát persze, hogy megyek). Panna: De ünneplőben kell ám menni! – Pofáraesés kettő. Gardróbtúrás ezerrel, kinőtt mindent. Pofáraesés három. Este fél tízkor irány a Tecsó, fehér felső, fehér harisnyanadrág, ünneplőscipő (meg másik is) – éjjel 11-re haza is értem… Másnap reggel megyünk családilag iskola felé, anyu megjegyzi: Nézd már, milyen kevés autó áll a parkolóban. Mire Panna: Persze, mert ma nincs iskola… Ááááááááá… Végülis bentmaradtam én is – ilyenkor áldom a cégemet, hogy kötetlen munkaidőben kell dolgoznom!

Kedden délután hozom haza, hoz egy rakás könyvet, hogy van házi (nem nagyon szokott lenni, mert iskolaotthonos suliba jár – bár néha előfordul). Két verset megtanulni, meg két mesét elolvasni meg még mittudoménmi. Feltűnt nekem, hogy kicsit sok a dolog, merthát azért ENNYIT nem szoktak adni, de közben telefonált a kollégám, úgyhogy hatkor irány dolgozni, este fél kilencre értem haza, mikor már Panna az ágyban volt félálomban. Megyek fel puszira, a gyerek elbőgi magát, hogy nem direkt volt, meg nem kapott újabb feketepontot (mert egy már van: elfelejtette egy hétvégére hazahozni a matekháziját… Kapott érte 3 hét tv-megvonást – nem a feketepontért, hanem mert hónapok óta rimánkodok, hogy NE felejtse el hazahozni pénteken a cuccait, de minimum a tornazsák csak bennmarad… A negyedik „jajbentfelejtettem” után már bünti jött). Nem értettem először – aztán beugrott a túl sok házi… Még le sem járt az előző bünti, már megint kezdi… Kedd-szerda puszi- és pacsitacsi-megvonás volt (a pacsitacsi köszönési mód, amit ő talált ki és minden elköszönéskor el kell játszani), egyrészt azért, mert minden másra figyel, csak arra nem, ami dolga („pasizni” azt tud, meg elkunyerálni a telefonomat is, meg a szobája falára papírra rajzolt halálfejet kibiggyeszteni, hogy tilos a bemenet; meg persze édességet, lufit és egyebeket kérni a boltban), másrészt pedig még csírájában szeretném elfojtani a hazudozást (anyu vette észre, hogy ül a lépcsőn a félhomályban és a térdére tett írásfüzetbe csinálja a háziját…). Nos, ezt a dolgot még nem beszéltük meg, de lesz rá alkalom. Tegnap este félénken kérdezte, hogy pacsitacsi? Puszi? Mondtam, nem. Félig sírva közölte, hogy ha ez egy hétig tart, abba ő belehal. Mivel ezzel ugyanígy vagyok én is, ma reggelnél tovább nem bírtam. Ébresztőnek lenyomtam neki egy puszit, mire kinyitotta a szemét és félénken kérdezte: vége???? Mondtam: igen, mert anyád sem bírja tovább… Úgyhogy Panna nyúl gyorsan el is újságolta nagyinak, hogy vége a puszimegvonásnak és estére mindjárt két pacsitacsit kiüzletelt magának. 🙂

Amúgy, itthon van az apja. Nna, ez az első alkalom, amikor bátran kijelenthetem, hogy marha jó dolgokat hozott neki Angliából. Egy Nike gyerekcipőt és egy rakás nagyon klassz ruhát: felsőket, nadrágokat meg egy kabátot. Fú, marha jókat. Kért egy gördeszkát – kapott egy nagyon klassz gyerekméretűt és mellé Dunlop védőfelszerelést (természetesen rózsaszínt, hercegnőset) – ami mellé járt egy extra profi görkori is (illetve hát fordítva, csak apa főleg a védőszöszök miatt vette meg)… Három kereke van, egy elöl, kettő hátul és a hátsó kettőt szét lehet szerelni és egysorossá lehet alakítani a görkorit. És a cipője meg olyan, hogy a bélése tépőzáras, a külső műanyag rész pedig csavarral állítható – így aztán 31-36-os lábméret között hordható.

Vasárnap ki is rontottunk görkorizni (kb. 2 éve nem volt a lábamon), elökörködtünk vagy egy órát. Egész ügyes amúgy. Az első pár visongásos bénázás után már viszonylag jól megáll a lábán (utána berontott nagyihoz és boldogan elújságolta, hogy „nagyi, képzeld, csak legföljebb 10szer estem el!!! :-)). Úgyhogy hétvégén ismét görkori. Na persze szigorúan tanulás után. Majd csinálok róla fényképet. 🙂

 

(és ez csak pár cucc…)

Nna. Hát ez sok is lett, meg időszűkében is vagyok, úgyhogy a többit majd máskor.