Suttogó Ház 2. rész
Nem kicsit dühöngök, mert amit 2007 októbere...

Csernus meg mindenféle

2012 január 29. | Szerző: hapcivirag |

Szerdán voltam egy Csernus-előadáson. Marha kíváncsi voltam, ki ez a pasi élőben. Eddig csak a könyveit olvastam (négyet), régen láttam a műsort, olvastam róla egy rakás cikket, kígyót, meg békát, meg szerelmi vallomásokat… És valahogy süt a könyveiből a pesszimizmus. Már terveztem egy ideje – a novemberi előadására is vettem jegyet, de annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam elmenni rá (erről majd később. Mármint arról, hogy mennyire voltam fáradt). Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy tényleg olyan bunkó, agresszív a stílusa, mint ahogyan az hírlik és ahogyan a könyveiből kiolvasható. Végső konklúzió: sokkal jobb előadó, mint író. 🙂 No de haladjunk szépen sorjában. Kábé ezren voltunk. Annyira nem dobott fel ez a tény, mert TÉNYLEG meg akartam nézni magamnak és ahhoz nem ekkora tömeg kéne (nem, nem veszek tőle különórákat… :-)). Na mindegy, gondoltam, majd valahogy csak meglesem. Mint kiderült, ez sikerült is (egész jól), mert nem bírt egy helyben maradni, folyton mászkált fel-alá. Első blikk: messziről süt róla, hogy drogos volt. Második blikk: marha ronda (hát most mit szépítsem a dolgot… A neten valahogy mindig előnyös képei vannak fent, vagy photoshop, vagy én nem tudom, de élőben azért… Hátööö… Mondjuk azt sem értem, miért hanyagolja a testedzést. Értem én, hogy az elme pallérozása sokkal nemesb feladat, de amikor elémáll egy vékonykarú, pici pókhasú pacák, akkor önkéntelenül is mosolyognom kell… Nem kéne magából testépítőt faragni, de azért valami csak ráférne, basszus. Pálcika, pálcika, sárgadinnye, pálcika, pálcika, zseléslufi). Harmadik blikk: némá, szimpi. Az összes további: hm… ezt az érzést ismerem (mármint amiről beszélt). Hm… A főnixmadár-effektust NAGYON közelről ismerem, csak én nem mindig annak hívom. Hanem néha puzzle-nek. Bár igaz, annak is elég fura, mert amikor valami miatt darabjaimra hullok szét (először már megint „ember”-rel kezdtem általánosítva leírni, aztán – ebben „is” igaza van – miért ne írnám-mondanám egyes szám első személyben?!) és jó nagy melóval csak sikerül összeraknom a 3582 darabos puzzle-t, akkor soha nem ugyanazt a képet mutatja a kész mű, hanem kicsit mindig mást. Most k**va bölcs voltam. 🙂 Szóval szimpi. Nem is agresszív és nem pesszimista. Tök laza, folyton vihog (tisztára, mint aki beszívott), beszélget, magyaráz. Egy-két emberrel elbeszélgetett és olyan dolgokat hámozott ki két mondatból, hogy fennakadt a szemem (gondolom, másoké is). Egy szó, mint száz: iszonyúan érti a dolgát. Csak egy példa, nyilván nem szóról-szóra fogom visszaadni:

Megtalált egy fiatal srácot (20-30 között, az nekem már fiatal…) és kiderült, hogy az anyukája meghalt és neki kell vigyáznia a nővérére, mert erre kérte az anyja. Megkérdezte a srácot, hogy elengedte-e már az anyját. Tekintve, hogy az nem adott egyenes választ, töredékmásodperc alatt rájött, hogy NEM. Ebben meg is egyeztek. Majd megkérdezte tőle, hogy az anyukája, mikor haldoklott, elbúcszúzott-e tőle. Válasz: Hát… Nem… Vagyis… Kérdés: Nem ölelte át, nem mondta, hogy szeretlek, meg ilyesmik? Válasz: Hát… Egyszer… Régen… Még jóval a halála előtt… Kérdés: De közvetlenül a halála előtt? Válasz: Nem. Kérdés: És azt elmondta Önnek, hogy meg fog halni? Válasz: Hát… Így kifejezetten nem… Csakhát mindenki tudta, mert beteg volt… Kérdés: Nem mondta el? Válasz: Nem. De azért én tudtam. – És mindeközben a srác rájött, hogy azért nem tudja még mindig elengedni az anyját, mert nem sikerült tőle úgy igazán elbúcsúzni, nem sikerült úgy igazán lezárni a kapcsolatot, megnyugtatóan, elengedőn. Sötöbö.

Én ezt nem tartom sem agresszív viselkedésnek, sem bunkóságnak, sem a másik lelkébe taposásnak, sem pesszimizmusnak – és úgy láttam, a srác sem tartotta annak, viszont komolyan a gondolataiba merült. Közben volt pár másodperc, ami különösen érdekes volt. Ahogy mászkált, megállt tőlem egy méterre és miközben magyarázott, belenézett a szemembe. Én meg visszanéztem, mert kíváncsi voltam, mit látok ennek az embernek a szemében. Vajon igaz-e az, hogy a szem a lélek tükre? Ha igen és tényleg nem vizet prédikál és bort iszik, akkor mit fogok látni? Milyen egy olyan ember szeme, aki saját állítása szerint békében él önmagával, akinek a gusztustalan stílusától hangos az írott és egyéb média? Mit lát az én két szép kancsal szemem, ha belenéz egy ilyen szempárba? Basszus, a szem tényleg a lélek tükre. MINDENT lehetett benne látni. Röviden: két mélysötét, feneketlen tó jutott róla eszembe, valami olyan hihetetlen nyugalommal, amit soha sehol nem láttam még. Hogy őszinte legyek, ilyen mélységű tekintetet még életemben nem láttam. Én nem tudom, hogy milyen színű a szeme igazából, nem érdekelt (és most sem). De én egy fekete szempárt láttam, olyan sötétet és olyan mélyet, hogy a régi, kávás, ásott kutak jutottak eszembe: belehajolsz, lenézel, látod lent a fekete vizet és az az érzésed támad, hogy nincs is alja. És persze jól beledobsz egy kavicsot, ami gyűrűket vet a víz felszínén.

Rájöttem, miért tűnik pesszimistának a könyveiben. Rengeteg olyan ember éldegél ebben az országban, akik nem is mernek élni, csak úgy vannak. Rengeteg. Hihetetlen volt hallgatni, hogy teljesen egyszerű kérdésekre micsoda cirkalmas mondatokban próbálnak meg válaszolni vagy hallgatnak – mert nem tudják a választ. Mert ha tudnák, akkor rávágnák. Mert nem volt agresszív, nem ordibált, nem szedte le a szenteltvizet senkiről. Csak egy kis emberke, aki nagyon érti a szakmáját és mer élni. Így aztán pillanatok alatt valódi tükröt tart az elé, akivel beszélgetni kezd. Úgy látszik, ez a félelmetes benne.

Volt benne kellemes és kellemetlen csalódás is: kellemes volt, hogy szerintem nem igazak a híresztelések. Kellemetlen meg az volt, ahogy kinézett és ahogy időnként viselkedett (pálcika-effekt; meg lehet, hogy neki az előadás végén, mikrofonnal a kézben történő felöltözés marha laza, de szerintem meg némileg tiszteletlen dolog azokkal szemben, akik megvették az előadására a jegyet és dermedt csendben ültek a nézőtéren. Szerintem nem az a laza, hogy felbűvészkedem a nyakamba a sálat, miközben még beszélek, hanem az, hogy a végén megkérdezem, hogy érzik magukat és angolosan távozom… A belső béke szerintem nem azt jelenti, hogy bármit megengedhetek magamnak, csak azért, mert ismerem a saját árnyoldalaimat is. Na mindegy).

Végeredmény: eddig is kedveltem és ez nem változott.

Nnah, akkor most néhány szó arról, mennyire fáradtam ki tavaly év végére. Egy-két hete kerestem valami hivatalaos iratot. Van egy aranyos kis fenyő fiókos szekrénykém, ami tele van hányva ezekkel. Ha már túrtam, úgy voltam vele, rendet rakok benne. Meglepetésemre október-november hónapról olyan iratok, levelek meg mindenfélék kerültek elő, amikre egyszerűen nem emlékszem. Bontatlan borítékban egy bankkártya. APEH (pardon, NAV)-számlakivonat. 30ezres gyorshajtási bírság… Hú, nagyon megijedtem. Minél jobban belegondoltam, annál inkább. Mert azokat a borítékokat csak én tehettem azokba a fiókokba. De nem emlékszem rá… Egyáltalán. Először azért kaptam majdnem szívgörcsöt, hogy vajon mi van a NAV-borítékban (szívgörcs elhárult, csak egy számlakivonat volt, valami miatt tartozom kőkemény 4400 forinttal az adóhatóságnak. Kérek egy csekket és befizetem). Aztán meg azért, mert… Hát azt hiszem, soha nem voltam még ennyire kimerült életemben, hogy ne emlékezzek ilyesmikre. Kicsit se emlékezzek rájuk. Na ezen már érdemes volt elgondolkodni. Tavaly augusztus óta egy kollégám kapott szívinfarktust, három pedig kisebb-nagyobb idegkimerültséggel küzdött. Mindannyian csak pár évvel idősebbek nálam (kivéve az egyiket, aki az apám lehetne – és épp ő úszta meg egy könnyebb problémával). Én nem akarok ilyet. Viszont most, egy-két hete szembesültem azzal, hogy nyilván hajszálnyira lehettem egy hasonlótól. Nem csak a munkahely. A második-negyedik műszakom otthon kezdődik, mert anyu nemhogy nem könnyíti meg a dolgomat, hanem még meg is nehezíti… Nahát ezen is változtatunk idén. Terv már van. Meglátjuk, hogyan fog alakulni a helyzet.

Z-betűseim: jahajjj, „Zeuszkát” imádom! Utoljára októberben mérték, akkor 28 kiló volt. Most szerény saccra úgy 40 kiló lehet. Iszonyatosan drabális állat lett, és még csak 8 hónapos. Szó szerint egy óriáscsecsemő. Akkora mellkasa van, hogy ha a két tenyeremet ráteszem, akkor azok hangyaméretűnek tűnnek, a negyedét sem takarják be, max. a lábait felül… A sok futkározástól olyan vállizmai vannak, hogy evés közben, ahogy kicsit lehajol, vastag sálként veszik körbe a nyakát. Ma kimentünk egy kicsit sétálni a szomszédaink elé, pórázt sem vittem (itt mindenki ismeri őket, nem félnek sem Zizitől, sem Zeusztól, akik pedig még a cicákat is szeretik, mert ők mindent és mindenkit szeretnek és szót is fogadnak). Jött egy nagy fehér autó, ablak lehúz, egy hűdejónagydarab cigányember kérdezte tőlem, hogy valaki ideköltözött mostanság és nem tudom-e, hogy hová. Zeusz irtó kíváncsi természet (amolyan bullmasztiffosan: mindig mindent alaposan meg kell nézni és milliméterre végigszaglászni), odadöngetett (szó szerint) a kocsihoz és emelte a fejét, hogy hát ő most akkor benézne… Már láttam, hogy a következő lépés az lesz, hogy felugrik a kocsi ajtajára… Ezt megelőzendő keményen rászóltam, mire ő természetesen letett ezen szándékáról. Csakhogy a pasinak nem tűnt fel, hogy mekkora a kutya és hogy ott van (mert ők sem biciklist, sem autóst, sem senkit nem támadnak meg, hanem illedelmesen és csendben nézelődnek). Mikor rászóltam a kutyára, a pasas kilesett az ablakon, meglátta Zeuszt és az ablak már tekeredett is fel (elég ijedt volt a tekintete), a kocsi után porzott az út. Én meg jót röhögtem. Még csak 8 hónapos, nem tudom, mit kell ezen így betojni. Csak be akart kíváncsiskodni… 🙂 Oké, persze, értem. Kívülállónak nem tűnik fel, hogy még kölyök, az viszont igen, hogy akkora vödör feje van, hogy a két kezemben csak a két füle fér el. Meg persze mi, akik ismerjük, egészen máshogyan látjuk, mint egy idegen. Mi már megszoktuk a grimaszait meg a testbeszédét, pontosan tisztában vagyunk vele, hogy kíváncsi, szeretetgombóc, barátságos, kölök, türelmes, nyugodt és mindenhez és mindenkihez óvatosan közelít. Kivéve persze Zizit, akiből rendre origamit hajtogat. Az meg erre hisztériás rohamot kap. Ennek mostani folyománya egy darab begyulladt Zeusz-szem, mert Zizike szemenharapta. Ez a hülye mafla meg ahelyett, hogy helyretenné a 6 kilós kis méregzsákot, tűri. Na persze, a maga módján. Zizi azzal bizonyítja a falkavezérségét például, hogy nem engedi be a kutyaházba. Áll az ajtóban és mikor Zeusz be akar menni, hörög, vicsorog és kapkod. Mondjuk szerintem elég röhejes. Zeusz erre ahelyett, hogy bemenne és ráfeküdne, áll kint és könyörögve ugat Zizinek… Múltkor elfogyott a türelme. Lenyúlt, megfogta azt a takarót, amin Zizi vicsorogva ácsorgott, és Zizistől kiba**ta a kutyaházból a kertbe. Majd bevonult. Zizi meg nem mert utána bemenni a kutyaházba, hanem órákig előtte, a kirántott takarón reszketett picire összegömbölyödve. Mikor legközelebb újfent ez a helyzet állt fent (Zizi vicsorogva áll a házajtóban, Zeusz könyörögve ugat) és Zizz meglátta, hogy Zeusz lenyúl a takaróért, hogy kirántsa megint, fogta magát és lepattant a takaróról, amit Zeusz kirántott a házból – üresen. Ezt három takaróval játszották el. Annyi volt a kutyaházban. Zeusz mindet kirángatta, Zizi mindről leugrott, mielőtt még kint landolt volna az udvaron. Szóval a kis szörnyeteg igen éleseszű… Így persze Zeusz kint maradt… Pedig még mihamar le kell játsszák egymás között a falkavezérségi meccset, mert ha Zeusz nagyobb lesz és bedurvul, annak Zizi fogja kárát látni. Eleinte megpróbáltam közbeavatkozni. Na az nem jó taktika. Engem ugyanis mindenféle fenntartás nélkül elfogadnak falkavezérnek, ha balhéznak, elég csak rájukmorogni, már abba is hagyják. Egymással van bajuk, nem velem. És én nem leszek mindig itthon, hogy folyton közbeszóljak… Nem szeretnék arra hazajönni, hogy Zizinek hiányzik a fél füle (ugye ilyet már hallottam… kedves Bizonytalan :-)), vagy eltört a lába, vagy Zeusz megvakul, vagy a fél orra lóg… Mondjuk nem lesz egyszerű dolgom. A szembeharapásos-takarókiráncigálós dolgok közepette iszonyúan összekaptak valamin. Őrületes visítás (Zizi), hörgés, morgás (Zeusz), csatazajok kintről. Esküszöm, azt hittem, bejött valami harmadik kutya és öli Zizit. Kiléptem és ezek ketten szétrebbentek… Kár volt, komolyan. Lehet, most Zeusz nem lenne félvak. Legközelebb az ablakból fogom lesni a történéseket és kizárólag akkor lépek közbe, ha tényleg nagy a baj. Addig nem. Ha Zizi bereked a visítástól, akkor sem…

Ezek pont két hete készültek, gereblyézési szünetben…

“Zizi, utálom, ha puszit adsz!!!!”